SMS hirdetések


Éberhard lakosai megrendelhetik saját mobiltelefonos készülékükre a hirdetéseket sms formájában  (immár 2014. október 1-jétől). A szolgáltatás előnye, hogy így mindenki naprakész, azok is, akik épp nem tartózkodnak otthon a hirdetések alatt. A jelentkezési folyamat egyszerű, sms-ben be kell írni a 90045-ös aktiváló kódot, és elküldeni a 4488-as számra. Az O2 szolgáltató klienseinek ROZ 90045 a kód, amelyet a 7003-as számra kell elküldeni. Egyéb információk a röplapban olvashatók itt.
fileSMS hirdetés - röplap

Tavaszi asztalitenisz-torna 2017


az éberhardi polgármesterasszony vándorserlegéért




A torna 2017. március 4.-én került megrendezésre az éberhardi tornateremben. A felnőtt kategóriában 36 + 1 jelentkezőből 34 versenyző vett részt, míg az ifik között 10 15 évnél fiatalabb játékos mérkőzött a felállított nyolc asztalon. A versenykők a torna folyamán összesen 145 hivatalos mérkőzést játszottak le.
Az eredmények.

Kötelezö a zöld kártya


2017.3.6.
Értesítjük a polgárokat, hogy a hulladékgyűjtő udvar látogatásakor mindig kötelesek a zöld kártyájukat is felmutatni, amit a helyi hivatalban az éves illeték befizetésekor kaptak.

Mit csináljunk a biohulladékkal


2017.2.14.
A hulladékról szóló törvény tiltja a zöld hulladék égetését, az illegális lerakatok képzését, ezért mindnyájunk természetes szokása a hulladékgyűjtő udvarra hordani a lekaszált füvet, s a levágott gallyakat. A kertészek általában komposztálnak, de még így is sok biohulladék kerül az osztályozó konténerekbe. A 2017-es évtől Éberhard is bekapcsolódik a zöld hulladék intenzív szeparált gyűjtésébe, ezzel csökkentve a kihordott biohulladék mennyiségét, illetve támogatva a hatékonyabb felhasználását, ezáltal javítva a polgárok életminőségét.  
Az év elejétől minden háztartás köteles a községtől legalább 120 l-es biohulladékra szolgáló komposztálót vagy kukákat irásban igényelni. A község ezeket rendelkezésre bocsájtja, és márciustól novemberig biztosítja a kétheti ingyenes elszállítást. További információk 

Dörejárás


2017.2.25
A farsang tegnap befejeződött, a hagyományos dőrék csapata is végigvonult az utcán, és a helyi Csemadok szervezete kedden tartotta a farsangzáró bőgőtemetést a kultúrházban. 

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22


Kérdezzenek / Írjanak nekünk

Tisztelt polgárok, itt írják meg a polgármesterasszonynak és a képviselő-testületnek szánt véleményüket, észrevételeiket, javaslataikat és kérdéseiket. A kérdéseikre, felvetéseikre folyamatosan válaszolunk. Az érdekes és a nyilvánosság számára fontos témákat feltüntetjük a „Postaláda“ című rovatunkban.

Postaláda

bullet
készül...

Reklám

Itt lehet az Ön cége logója és reklámja is. Érdeklődés esetén írjon a email címre.