Így éltünk


Korabeli tárgyak és fényképek bemutatása



Éberhardon nem volt emlékszoba, esetleg más jellegű történelmi vagy néprajzi kiállítás. De az egyes családoknál több érdekes, értékes tárgy és fénykép lapult. Az első írásos emlékünk 800. jubileumi évében sikerült ezek közül megközelítőleg 600-at összegyűjteni, és egy kiállítás keretein belül minden kedves érdeklődőnek bemutatni. A tárgyak három témakört érintenek – háztartás és kulturális élet, kézművesség és gazdaság, továbbá képek a kastélyból. A tűzoltószervezet tárgyai külön helyet kaptak, amelyek hasonlóan a régi fényképek másaival gazdagítsák a tárlatot.
A kiállításhoz Pozsony Városi Múzeuma ajándékozta a vitrineket, további múzeumok és a Szlovák Nemzeti Galéria rendelkezésünkre bocsátott néhány portrét és címert, melyek községünk személyiségeihez köthetők. Az egykori alapiskola épületében, amelyet falunk lakossága közös erővel épített fel 1934-ben, egy kis csapat gyűlt össze, akik segédkeztek a “múzeum” elrendezésénél. A kezdetek óta már bővült a tárlat horgászati trófeák, kovácsszerszámok és hangszerek által, amelyeken valamikor falubeliek zenéltek. A lakosok méltán büszkélkednek a kiállítással, elhozzák ismerőseiket, barátaikat, hogy megmutassák nekik értékeinket.   
A kiállítást iskolák és a szomszéd községek figyelmébe is ajánljuk, továbbá iskolásoknak, óvodásoknak foglalkozásokat is szervezünk.

A kiállítás aktualitásai



2010. november 3.
Falutérkép
Az éberhardi iskolások a honismereti órán belül a múzeumban két színes térképet készítettek a községről, miközben régi térképeket tanulmányozhattak.


Február 17.
A Hangyácskák csoportja látogatta az óvodások közül utolsóként a múzeumot. Nagyon tetszett nekik, és több tárgyat meg is örökítettek rajzaikon.

Február 8.
A féli alapiskola diákjai is ellátogattak hozzánk – busszal érkeztek 43-an. A tanító néni ezekkel a szavakkal búcsúzott:
“Nagyon köszönjük a szép kiállítást. A gyerekeknek tetszett, hogy itt mindent élőben láthattak, amiről eddig csak tanultak. Sok tárgyat most láttak először, és megtudták, mire és hogyan használták őket. Érdekes volt a csoportos foglalkozás is, amikor a használati tárgyakat a kézműves foglalkozásokkal párosították. Nagyon ízlett a helyi specialitás is – a kelesztés nélkül készített kenyér. A kiállítás által sokat megtudhattak a gyerekek az akkori életről és a hagyományos kézművességről.“
Mgr. Eva Ďurovcová

Január 27.
A Méhecskék csoportja a látogatás során kipróbált néhány korabeli játékot. Tetszett nekik a fából készült lovas szekér, gyerekhintaszék, amelyet ki is próbálhattak a gólyalábon járással együtt. Pilinszky János asztalostól bükkfából készült kockákat kaptak ajándékba, végül papírfigurákat készíthettek.

Január 23.
Hotváth Gyula és Kovács Jenő egykori zenészek, akik hangszereiket kölcsönözték, eljöttek megnézni a kiállítást. A tőlük kapott trombiták és a dobok (Vavrovics Ernő hagyatéka, amelyet Szabó István kölcsönzött) ékesítik ma a múzeum falát. Értékes darab a Bartakovics úrtól kapott postakürt is.

Január 20.
Az óvodából a Lepkécskék csoportja látogatott el a múzeumba. Martina Pavlikánová az egykori kézművességről készített programot. A gyerekek Pilinszky János által megismerhették az asztalos szerszámokat, és famegmunkálásnál segédkezhettek.   

Január 16.
További tárgyakat állítottunk ki, Peller János horgászati trófeákat és egyéb segédeszközöket kölcsönzött a kiállításhoz. A bográcsban jelenleg nincs halászlé, de nyáron biztosan kipróbáljuk az udvaron.

Képgaléria





Több fénykép látható itt:
http://picasaweb.google.sk/obecmalinovo/Deti_MS_vMuzeu